Ma valahogy nagyon lassan térek magamhoz. Reggel 6 óra óta fenn vagyok, de még most is vissza tudnék aludni. Hát van ilyen.

A tegnap estém itt a recepciós pult mögött elég érdekesen alakult. Fél 7-kor már a váltást vártam és szemeim előtt lebegett az otthoni meleg zuhany és a finom vacsora. Már csak percek kérdése és mehetek haza -gondoltam magamban-. Rosszul gondoltam. 18:30 után pár perccel beállított egy szlovák úr. Pár hete szálltak meg nálunk és itt felejtette néhány ruháját. Nappalos kollegámmal konzultálva leegyeztették, hogy jöhet az itt felejtett holmikért. A kedves exvendég meg is érkezett. Csak éppen a keresett ruhák nem voltak sehol. Hevesen kezdtem nyomogatni a telefon gombjait F. számát tárcsázva. Csörög, csörög, végre felveszi. Örökkévalóságnak tűnt. Vázolom a problémát..

                              - Szia, itt egy vendég. Szlovák.

                                 Nem rég szállt meg nálunk és a ruháit keresi.

                                 Állítólag itt van. Én nem találom sehol.

                               - Szia, igen tudok a vendégről. Ott is volt

                                  egy zsákban a ruhája, de már múlthéten

                                  sem találtuk. Nem tudjuk hol van.

                               - Hát ez remek. Akkor azt mondom neki, hogy

                                  nem találtunk a 11-es szobában ruhákat.

                                - Rendben, szia

                                - Szia

Megnyugodva, bár kicsit kellemetlenül érezve magamat fordultam vissza a türelmetlenül várakozó úr felé. Elmondtam neki, hogy most beszéltem a főnök fiával és nem találtak ruhákat abban a szobában. No igen. Ez a mondat azt hiszem nem kellett volna. Az addig kedvesnek tűnő exvendég közölte, hogy olyan nincs, neki emailje van arról, hogy itt vannak a ruhái. Levelet írt nekünk, hogy itt felejtette néhány ruháját, meg vannak-e? A válasz pedig igen volt. Ő ezért eljött hozzánk Szlovákiából és értsem meg, hogy neki akkor is papírja van arról, hogy neki itt vannak a ruhái. Kikerekedtek a szemeim és mondtam neki, hogy nagyon sajnálom, most beszéltem az illetékes kollégámmal és azt mondja nem találtunk semmit. Elismételte még 3x, hogy neki az lett írva, hogy itt van. Hosszas angolul történő vitánk után, besokallva ismét felhívtam F-t.

                                 - Szia. A vendég azt állítja emailt váltott

                                   valakivel, miszerint itt vannak a ruhái

                                    és jöhet értük. Az úr nagyon ideges,

                                    Szlovákiából utazott ide hozzánk,

                                     csak a ruhái miatt.

                                 - Értem. Tényleg váltottam vele emailt. Emlékeztem,

                                    hogy megvoltak a ruhái, de miután elküldtem az

                                    emailt vettem észre, hogy nincs meg a zsák.

                                  - A vendég itt áll és a ruháit akarja.

                                  - Mond azt neki, hogy más vendég ruháit találtuk meg.

                                  - Rendben, de nem beszélnél vele? Amit én mondok

                                    az nem igazán érdekli.

                                   - Nem, én nem akarok vele beszélni.

                                   - Hát jó. Köszi. Szia.

                                  - Szia.

Természetesen kicsit már idegesen csevegtem a kifejezetten piros fejű már cseppet sem úri emberrel. Közölte velem, nem érdekli, ő addig innen el nem megy, amíg meg nem kapta a ruháit. Emailt kapott róla, hogy jöhet értük. Adjuk neki oda. Ha kell, egész éjjel itt fog ülni. Ha nem kapja meg a ruháit, rendőrt hív.

Húúúha -gondoltam magamban- alakul a dolog. Ez is pont nálam veri ki a balhét. Álltam és semmit nem tudtam tenni. Reménykedtem, hogy éjszakás pajtás váltás hamarosan belép az ajtón. Hát annyira hamarosan nem volt. Vagy csak nekem telt baromi lassan az idő. Itt álltam egy ideges emberrel úgy, hogy nem tudtam mit tehetnék még érte. Mondta a magáét és mondta. Én néztem rá és közöltem, hogy sorry, én heti 3-4 alkalommal vagyok itt és erről az esetről pont nem tudok semmit. 

Hamarosan megérkezett D. az esti váltás. Mondtam neki jobb, ha most haza megy. :D Hát már hárman túrtuk fel az egész hotelt. Főnök felesége, D és én. 7 helyett 3/4 8kor indulhattam haza. A vendég még itt volt egy darabig, majd a főnök mondta, menjen haza, ha meglesznek a ruhái elküldjük postán, ha nem, akkor kifizetjük...

A mai nap egyelőre nyugodt, remélem az is marad. Szépen süt kinn a Nap, olyan igazi kiránduló idő van. Ha tehetném most azonnal útra kelnék. Bár nehéz, hogy éveken keresztül ilyenkor Zs-vel vágtunk neki az erdőknek. És hogy már csak egy hét van addig amikor a 6. évfordulónk lett volna. Hiába nem szeretem már, ezek a dolgok nem tudnak hidegen hagyni. Az emlékeket még nem viselem olyan könnyen... Persze mondhatnám hogy kit érdekel már rég elengedtem és hát mit nekem az emlékek. Igen elendedtem és új életet kezdtem mással. De az emlékeket ezzel még nem töröltem ki... Nem is lehet. Kellenek újak. Nagyon kellenek, mert sokszor rohadtul fáj....