újra

 2015.06.02. 23:08

Már egy ideje gondolkodtam rajta, hogy újra kéne kezdenem a blogolást. Annyira rég nem írtam már. Pedig szerintem jó dolog, akár negatív, akár pozitív hangvételű is az, amit írok. Jól esik kiírni, később pedig érdekes visszaolvasni.

Sajnos most nem jó érzések vannak bennem, kár hogy így kezdem újra az írogatást. 

Az jár a fejemben, hogy miért így élem az életem ahogy!? Miért jó nekem ez így? Valamiért biztosan, különben változtatnék.. Itt vagyok 27 évesen és még igazán semmit sem tettem le az asztalra. Mindig is tele voltam álmokkal, vágyakkal, de valahogy mások álmainak megvalósítása mindig előrébb került. Húzom magammal a társamat, támogatom, amiben csak tudom. S amikor én kerülnék oda, hogy végre megvalósuljon legalább néhány dolog az álmaim közül, akkor jön a pofára esés. És ki mást hibáztathatnék magamon kívül!? Senkit. Meg kéne tanulni önzőnek lenni. Azt hiszem az önző emberek sikeresebbek. 
Telnek a napok, az évek, tengődök. Idegeskedek, egyre több az ősz hajszálam, s közben telik az élet. Eltelik a nagy semmivel. Dolgozom. 8 éve dolgozom. Ok, most már van egy autónk. DE nulla élet. És még az autót sem érezhetem teljesen a sajátomnak, mert még jogosítványom persze nincs. Csak szimpla 18 éve vágyom rá, igen sok pénzem benne van, de nem, még mindig nincs jogosítványom. És nem azért, mert nem tettem meg érte minden tőlem telhetőt. A körülmények valahogy mindig sikeresen kibabrálnak velem. 
Azon gondolkodom, hogy tényleg ezt az életet érdemlem? Az a szomorú válasz magamnak, hogy igen, ezt. Én alakítom így. És ezen sürgősen változtatnom kell. Egy életünk van, azt úgy kell éljük, ahogy nekünk jó!!!!

Címkék: élet munka stressz gondolatok szeretet nehéz őszinte jogosítvány egyedül fáj önző merengés külföldi élet nincskolbászbólakerítés egyéletünkvan

A bejegyzés trackback címe:

https://jessy.blog.hu/api/trackback/id/tr717513558

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása