Szombat van. A havi egyszeri hétvégés napomat töltöm éppen. Most jött egy beteg. Hozta magával a múltam illatát.. Olyan illata volt, mint G-nek, amikor megismertem, beleszerettem. Reflex szerűen ugrottak be az emlék képek, érzések, peregtek a pillanatok.. Mocsok egy érzés ez most így. Amikor nem tudod pontosan miért, de egy illat előhozta a fájdalmat.. a hibám fájdalmait.. és sírni tudnék, ha épp nem dolgoznék. Összeszorult a gyomrom és a szívem. Sosem fogom tudni megbocsájtani magamnak, hogy mekkora hibát követtem el... sosem fogom tudni megbocsájtani, hogy megcsaltam valakit, akit őszintén szerettem. Elveszítettem őt valakiért, akihez már csak a múltam és a megszokás kötött, valós szerelem már rég nem. Ó Istenem, bár csak tudtam volna mindezt akkor is, bár csak ne lettem volna ennyire bátor, önző és felelőtlen.. Lehet, hogy akkor is elveszítettem volna G-t, lehet, hogy akkor mással követtem volna el ugyanezt a hibát.. sosem tudom meg. Kár a múlton rágódni, tudom jól. De most feltört, amiről azt hittem, hogy rég a múlté már. Nem a szerelem, nem a kötődés.. Azok már nincsenek.. A fájdalom, az okozott fájdalom miatt, az érzés, amikor rádöbbentem, hogy saját magam miatt elvesztettem, akit szerettem, hogy tönkre tettem egy boldog párkapcsolatot, hogy nem vigyáztam ránk.. De biztos ez is elmúlik egy nap.. Csak ez az illat.. Ez most nagyon rossz volt.
