Szombat van. A havi egyszeri hétvégés napomat töltöm éppen. Most jött egy beteg. Hozta magával a múltam illatát.. Olyan illata volt, mint G-nek, amikor megismertem, beleszerettem. Reflex szerűen ugrottak be az emlék képek, érzések, peregtek a pillanatok.. Mocsok egy érzés ez most…

egyedül...hideg van.. kinn hófehér a táj és velem történt valami, velem van valami, amire nincs jobb szó, mint az, hogy: furcsa.  Bármi is az, amit a szívem elkezdett érezni, elgyengített és minden, amit eddig magamba gyűjtöttem, amit elnyomtam, mondván én egy erős nő vagyok…

Egy nap eljön az a nap, amikor a múlt, igazán a múltaddá válik és minden, mi addig fájt, mitől könnyek szöktek a szemedbe, mitől az összeragasztott szív darabokra hullott, mitől a gyomrod görcsbe rándult... minden elmúlik. Nem tudod miért, nem tudod, hogyan, de hirtelen minden a…

..miért rágódjak a múlton??? Nem, nem akarok. Milliónyi hibát követtem el életem során. Mindet vállalom, ez is én vagyok. De nem fogok olyasmit elismerni, amit nem én tettem. Már nem az az elvakult, naiv, szerelmes kislány vagyok, aki 8 évvel ezelőtt. Nem, nem hagyom magam többé…