Határozottan reggel és határozottan hideg van. No meg persze sötét. Csak, hogy minden stimmeljen.. Szokás szerint ébredés reggel 6-kor. Létezik ember, aki reggel 6 órakor kel és friss? Ha igen, én nem ilyen ember vagyok. Én még szívesen aludtam volna 1-2 órát. Inkább kettőt.
Egyelőre nyugodt napom van, remélem így is marad. Igaz a szoba beosztás megint el van b.szva és nem tudom hova ki jön, a tabló meg szar, kibogozhatatlan. Nyilván ezért is én leszek a hibás.. Pedig ők a trehányok. Na mindegy, addig jó míg nem jönnek be dirigálni.
Az elmúlt 4 napom izgamasan telt. Szombat este, munka után beugrottam a lidl-be vásárolni. Tárkonyos levest szerettem volna főzni, de nem kaptam hozzá husit, így ez elmaradt. Vettem helyette minden mást, amit épp megkívántam. Jó volt picit kényeztetni magam. Haza értem, elkezdtem majszolni a tonhal konzervemet vajas kenyérrel és meleg kakaóval. Ajj, de jó is volt. Aztán az ágyamba fekve vertem a laptop billentyűzetét. Szerettem volna aludni, de hiába voltam fáradt, nem jött álom a szememre. De legalább otthon voltam, legalább pihentem. Bár nagyon egyedül éreztem magam. Sosem voltam még egyedül betegen. Eszembe jutott, hogy mikor még otthon laktam, Kati még éjszaka is ott ült az ágyam szélén és vigyázott rám. Ellenőrizte, hogy van-e lázam, itatott teával és ha kellett gyógyszert adott.. Nagyon vágytam rá, hogy ne legyek egyedül, de néha így alakul. Vasárnapot végig feküdtem, alig éltem a betegség miatt. Minden bajom volt. Szüleim nagyon aranyosak voltak: Ahogy megtudták, hogy otthon fekszem betegen, hoztak nekem ebédet és bevásároltak nekem. El sem tudom mondani mennyire jól esett ez a gondoskodás.
Vasárnap délután kincsem megérkezett hozzám. Ő is beteg volt még, de már kilábalóban. Valószínűleg tőle kaptam el, de nem számított. Hogy bírtam volna megállni, hogy a beteg páromat ne csókolgassam?!? Sehogy :) Ez lett az eredménye. Szóval a két kis beteg ott ült vasárnap délután a kis szobában. Nem számított, hogy betegek voltunk, együtt voltunk és én ezért nagyon hálás voltam /vagyok neki. Rengeteget aludtam aznap és meg is lett az eredménye, mert hétfőn már jól voltam. Már csak a hangom volt náthás. Elmentünk a Westend-be, ebédeltünk és néztünk könyveket. 15:00 beültünk moziba a Derűlt égből fasírt című filmre. Aranyos kis film volt, élveztük :) Utána még elmentünk sétálni és 18-19:00 körül értünk haza. Jó kis nap volt :) Ez úton is köszönöm neked édes G! :)
Kedden szintén meglátogattuk a Westend City Center-t. Még Júniusban kaptam egy vásárlási bónt egy bizonyos boltba, amit le kellett vásárolnom, mert másnap már lejárt volna. Végül vettem két felsőt és egy sálat. Mind ezt 18 000Ft-ért. Remek boltba szólt a bónom... No comment. Ajándék lónak ne nézd a fogát.
Ruha vásárlásom után betértünk még egy oriási könyves boltba is. Találtam is néhány jó kis könyvet, ami elnyerte a tettszésemet.
Viszont a könyvesbolt látogatás után nem igazán tudtuk hova tovább. Nyugati aluljárónál állva gondolkodtunk, mit is csináljunk a nap hátralévő részében. Arra a közös megállapításra jutottunk, hogy filmet kéne nézni. Igen ám, de már elfogytak a nézni valók, venni pedig nem akartunk. G fejében ötlött az ötlet: menjünk ki hozzájuk Fótra és írjuk ki dvd-re néhány filmet. Hát miért is ne? Így megvolt a délutáni program.
A délután ebédként megevett fél pizza hatása alá kerülve, némiképp elálmosodtunk. Elkezdtünk filmeket letölteni és közben az ágyon pihentünk. Többször félálomba merültem, de ekkor egyszer kicsim telefonja szólalt meg, aztán a házi telefon. Nyitott szemmel pihentem tovább, miközben G kiírta a filmeket. Valahogy nem volt kedvem útra kelni. Mondtam is kicsimnek hülyéskedésből, hogy felőlem maradhatunk is. Ennyiben is maradt a dolog. Kiírt néhány filmet, majd úgy volt, hogy fél óra és indulunk. Nem sokkal rá a konyhából beérkezve, mint aki ihletet kapott, kérdezte meg tőlem, hogy nem alszunk-e kinn náluk. Igazából meglepett a kérdés. Nem számítottam rá. Percekig töprengtem, majd úgy döntöttem: miért ne? Tehát megtörtént a "hivatalos bemutatás" is. Szép este volt.... :)
Elmerengtem. Merre tartok, tartok e bármerre..? 21 éves vagyok. 3 éve "lógatom a lábam". Nem tudom mi vár így rám. Célok és tervek kellenek. Már nem vagyok kisgyerek, hogy egyik napról a másikra éljek, a jövőre nem gondolva.
Néhány hónappal ezelőtt még tisztában voltama terveimmel. Bejelentett munka viszony, hitel, lakás előtakarékosság felhasználása, lakás vásárlás, nyelv tanulás és kérdőjellel ott lebegett a tovább tanulás. Azóta tudom, hogy még mindíg nem állok készen arra, hogy jelentkezzek tovább tanulni. Talán, mert nem vagyok rákényszerülve, talán mert nem látom értelmét. A nyelvtanulásnak annál inkább. Mit érek ma már azzal, ha van egy diplomám? Amúgy sem olyan helyen szeretnék dolgozni, ahol ez elvárás. Nekem a recepciós munkakör volt az álmom. S most itt ülök..mint recepciós. Ó igen, egy álmomat kipipálhatjuk :) Bár a főnökség és a munkakörülmények nem a legjobbak, első lépésként ez is jó. Főleg, hogy ma már annak is örülhetünk, ha bármiféle munkánk van.. Sikerült a panel dzsumbuj forgatagából is elköltöznöm egy olyan lakásba, ahol nincsenek lakótársaim és csak rezsit kell fizetnem. Még egy cél kipipálva. Végülis haladok én, de ahogy bizonyos célok és álmok megvalósulnak, úgy születnek újabbak. Ez a normális, tudom, hisz ez éltet minket. Csak a bizonytalan jövő sokszor rémisztő..
E.G-nek vázoltam a problémámat. Hogy G és Ausztrália. Mert az én G-mnek ez az álma én pedig hosszas gondolkodás után úgy döntöttem: vele mennék. Amúgy sem akarok Magyarországon maradni, mert habár ez a szülőhazám, nem szeretek itt élni. Itt a családom, itt az életem, de mégsem az igazi. A családomat pedig haza jövök meglátogatni, amikor csak tudok. De ugye, ez nem így megy. A legegyszerűbb lenne, ha azt mondanám, rendben megyek vele, elkezdek félre tenni és tervezem, hogy milyen jó lesz kinn és hogy mi van addig még hátra. De azzal ismét ott tartanék, hogy a páromtól függenek a terveim. Ismét bele esnék abba a hibába, hogy nem saját magamra, hanem a társamra alapozok. Ez pedig tapasztalatom alapján a legrosszabb, amit tehetnék. Hisz egyszer már megtörtént velem. A társamra alapoztam, vele terveztem, aztán mikor elhagyott, ott álltam egyedül, tervek és jövőkép nélkül. Nem jó érzés. Akkor megfogadtam, hogy többé nem fogok függeni senkitől. Saját terveim és céljaim lesznek, amikben, ha lesz egy társam aki velem tart, az csak jó, de egyedül sem leszek elveszve. Aztán mostmár, meg van a társ és a tervek picit összedőltek. Dilemma, hogy mégis hogyan tovább, hiszen NEKI és nekem is mások a céljaink. Menjek vele és kész? De akkor a saját céljaimat és álmaimat adom fel, magamat elvesztve. Szerencsére a céljaink nem összeegyeztethetlenek. És ez itt a lényeg. Az arany középút.
Mire elmeséltem aggályaimat az én fogadott bátyómnak, addigra már tudtam mit akarok és hogyan tovább. Olasznyelv megtanulása alap szinten, majd ennek tökéletesítése Olaszországban. Kimenni dolgozni pár hónapra és a nyelvtudásom fejlesztése mellett még félre tenni is tudnánk. Feltéve ha az én kincsem velem tart... SZERETLEK!
Nah és az ihletemről ennyit. Írtam még kétszer ennyit de ez a xar nem mentette el. Most pedig nem tudom mégegyszer úgy leírni, ahogy azt egyszer már leírtam. Talán máskor visszatérek rá, most félbe hagyom a mai feljegyzésem.
