3 szabadnap után ismét melóban. Tudtam volna még aludni reggel, amikor ébresztett az óra 5:30-kor, korom sötétben. Az első éjszakám volt az új lakásban kicsim nélkül. Furcsa volt. Pont készültem lefeküdni aludni, mikor megcsörrent a telefonom. Ő volt az. Jó volt hallani a hangját. A fehér ingjében aludtam. Ott hagyta nekem. Szeretek abban aludni! :)

A török kiszúrta, hogy fáj a nyakam. Mondta, hogy hoz nekem rá krémet kenjem be. Mondtam neki, hogy köszönöm már sokkal jobb, csak tegnap fájt, nem kell krém. Hogy ő akkor is hoz. És hozott... Rendes tőle, de nem szeretem az ilyen dolgokat. Otthon bekenem majd a nyakamat, mert amúgy elég erős az illata, elüldözném a vendégeket. Hajgumit sem hoztam, olyan lenne a ruhám is, hajam is.

Most olyan haza menős, otthon olvasós hangulatom van.

Olyan jót tudnék én most aludni..

Épp most telefonált egy igazi bunkó magyar:
 - jónapot, Önöknél van étterem?
 - mondom nincs, csak reggeli lehetőség van
 - és a közelben van étterem?
 - van öt percre innen
 -és ott is lehet üdülésicsekkel fizetni?
 - valószínűleg igen, de nem vagyok biztos benne
 - erre közli, hogy hát az neki így nem jó. Mondom értem.Majd, hogy hát akkor nem tudok neki erre egyértelmű választ adni? Igazából olyan stílusban beszélt, hogy nem is akartam... Közötlem hogy nem. Ő közölte h viszont hallásra. Letettük a telefont. Az ilyen bunkók keressenek magunkak más madarat. Nehogy már én járjak utána a hülye fejének, hogy most ő tud-e azzal fizetni, vagy nem. Ha annyira érdekli tolja fel a kis seggét az internetre google-zon egy sort és tádámmm mennnyivel okosabb!? Majd még én mondom meg neki, mikor az nem is érdekelte h van e szabad szoba XD Barom.

20:53
Érdekes nap volt ez a mai. Kivételes napok egyike, amikor a 12 munkaidő elrepül. Bár a kedves főnök úr, nem volt ma túl vidám kedvében. Bejött, azzal a lendülettel leordította a szobaasszony fejét, hogy miért csinált 30 tojásból reggelit, mikor nincs is olyan sok reggeliző..hát azért mert  a főnök úr felesége ezt az utasítást adta... Így kezdődött a reggel. Kicsit aggresszív volt ma. De a felesége ma normális volt nagyon.
A török meg alkotott, mint mindíg. Úgy látom bassza a csőrét, hogy nem tudott még ágyba vinni, mert ma neki állt "alázni". Hogy fiatal lány, az ilyenek szendvicsen élnek, nem tudnak főzni.. Mondtam neki, hogy bocsika én tegnap este főztem és hoztam magamnak ebédet. Ezen felbuzdulva ügyesen meglovagolta a "magamnak" szót és közölte, hogy magamnak való vagyok és önző. Haza felé gondolkodtam és 3 dologra jöttem rá: az egyik, hogy nem is ismer, a másik, hogy csak bántani akart, a harmadik pedig, hogy mindíg azt kell nézni, hogy ki mondja, nem pedig azt, hogy mit... ;)
Haza felé kicsit elkóboroltam :) A 34-es busz szinte az orrom előtt ment el, így 134-essel tartottam hazafelé. Akkor láttam meg, hogy hosszabbított útvonalon közlekedik és kimegy a Margit szigetre. Sikerült túl mennem azon a megállón, ahol át tudtam volna szállni az 1-es villamosra. A busz bevitt a sziget negyedéig. Akkor már javában csöpögött az eső és erőteljesen közeledett a vihar. Engem valahogy nem érdekelt. Csak sétáltam zenét hallgatva és gyönyörködtem a Margit sziget szépségében. Még sosem jártam ott esőben. Lassan bandukoltam vissza az Árpád híd felé. Az Ég már sötét volt az esőfelhőktől és a szél is erősen fújt. Már a híd közepénél voltam, amikor hirtelen megálltam és a Duna felé fordultam. Élveztem, ahogy az apró esőcseppek rám zuhannak az Égből és ahogy a hajamat fújja a szél. Csak néztem, ahogy vonulnak a felhők és a Duna menti fények megcsillannak a víz felszínén. Pár pillanatra kikapcsoltam és csak néztem. Majd becsuktam a szememet. Annyira szabadnak és felszabadultnak éreztem magam. Jó érzés volt.
Az Árpád hídi élményem után elsétáltam a legközelebbi villamosmegállóba. Ahogy felértem az aluljáróból már szakadt az eső, de épp beállt a villamos, így nem nagyon érzékeltem mennyire ázhatok el. Valójában nem is nagyon érdekelt. Felszálltam a villamosra és elgondolkodtam. Már nem emlékszem, hogy min. Mentem egy vagy két megállót, majd arra eszméltem fel, hogy le kell szállnom. Leszálltam, elindultam a metróhoz vezető lépcső felé. Egy utolsó pillantást még vetettem az egyre távolodó villamos felé. Ekkor kaptam észbe, hogy hova is tartok épp. Miért is megyek én a metro felé, amikor nekem a villamoson kéne lennem??:D Bizony ám! Hamarabb szálltam le a villamosról, mert hirtelen még a régi albérletbe indultam haza, Kispestre. Ahogy feleszméltem elkezdtem nevetni :)  Sikerült addig bandukolnom, hogy a vihar elérjen. Ahogy vártam a következő villamosra, már úgy szakadt az eső, mintha dézsából öntötték volna. Villámlott és dörgött az Ég. A "kedvenc" párosításom, ha arról van szó, hogy mitől félek...  Végre beállt a villamos a megállóba. Mosolyogtam picit, ahogy néztem hogy szaladnak fel az emberek és a nyakkendős urak a menedéket nyújtó villamosra, hogy meg ne ázzanak. Mentem néhány megállót, majd megérkeztem a megállóba, ahol már valóban le kellett szállnom. Az emberek, mint elveszett gyermekek álltak az aluljáróban, vagy épp szaladtak az esőben. Én pedig mosolyogva, nyugodtan sétáltam a szakadó esőben. Nem érdekelt, hogy bőrig ázom. Élveztem. Kicsit úgy éreztem magam, mint aki nem is azt éli meg, mint a többi ember. Figyeltem a reakciókat, ahogy mindenki kétségbe esett az eső miatt.  Pedig valójában mi történik? Vizes lesz a hajunk és a ruhánk. No és akkor? Nem az az első amikor haza érünk, hogy beállunk a jó meleg zuhany alá a ruháinkat pedig a szennyesbe dobjuk? A hajunkat meg lehet szárítani, a ruhákat pedig úgy is ki kell mosni.
Csupa víz lettem, mire haza értem. Beléptem az ajtón, levettem a ruháimat és már zuhanyoztam is. A hajam még mindíg vizes az esőtől, de nekem tetszik.  Engem ez az egész haza fele út végtelen nyugalommal töltött fel...
Már csak percek kérdése és este fél 10 van. Tudnék még írni oldalakon keresztül, de itt az ideje, hogy bebújjak a jó meleg ágyikómba és elmerüljek az álmok világába...
2009.09.04. 21:25