Mit is mondhatnék. Csak úgy gondolatok..
Élem a napjaimat, eljárok dolgozni, mondhatni sikeres vagyok a munkámban (elégedettek velem). Egyelőre szeretem is, bár sokszor vannak kételyeim effelől. Végtelenül sok türelmet és energiát igényel. Az, hogy a beosztásom pedig össze-vissza, már részlet kérdés, 7 hónap alatt, akár meg is szokhattam volna.
Néha úgy érzem ordítani tudnék, hogy már megint MR vizsgálatra jöttek, már megint MR időpontot akarnak, már megint nem tudják milyen vizsgálatra kérnek időpontot, már megint parasztok, már megint nem hozták el a szemüvegüket, már megint 20x kell elmondanom egy betegnek ugyanazt... Nem, én nem erre vágyom, én nem erre születtem. Több van bennem, csak még nem tudom mi.. Keresem az utamat, de még csak halványan körvonalazódik. Az ikrek híres kettős énje pedig hevesen munkálkodik bennem, ahogy általában.. Szeszélyességem és kiismerhetetlenségem változatlanul aktív. Hangulatom pedig erősen ingadozó, anélkül, hogy érteném mi történik tulajdonképpen és mi az oka mindennek. Pedig nyilván valóan meg van ennek is a miértje..
Két dologgal tudom összefüggésbe hozni. Az egyik természetesen Zs... a híres Zs... már megint.. Ahogy eljutottam odáig, hogy már ne fájjon, már úgy éreztem, hogy lezártam, hirtelen előkerült.. Miért??? Minek?? Egyik napról a másikra kidobott, mint macskát szarni. Úgy beszélt velem, mint egy darab szarral és mindezek után ő dobott ki engem. Tipikus esete annak, hogy az ember hiába teszi ki a szívét lelkét, még az sem elég.. és ilyenkor néha felmerül bennem a kérdés: miért nem vagyok végre önző????
Szóval előkerült, hogy hogy vagyok.. aztán, hogy választ adna a "miért"-ekre. Egy hajnalon nem tudtam aludni, mert közel 4 hónap után előkerült, hogy hogy vagyok. Hogy lennék?? Nem mindegy? Mégis milyen választ várt?? De most komolyan.. mi értelme volt ennek az sms-nek? Anno kértem, hogy maradjunk beszélőviszonyba, mert nekem úgy könnyebb kizárnom őt a szívemből. Nem, undorító módon kioktatott és közölte, hogy nem, nincs helyem az életében. Tudomásul vettem, elfogadtam. Még az ezüstkarkötőjéért is a legjobb barátnőjét küldte volna el hozzám. Ha hagytam volna és nem ráztam volna le a lányt, hogy esélye sincs, hogy neki oda fogom adni. És tényleg, hónapokon keresztül se egy levél, se egy sms, se semmi. És igen, ez így volt jó. Kizártam az életemből és már cseppet sem bántam. Mert tudtam, hogy így lesz jó, ez kell nekem, elég fájdalmat és csalódást okozott már ahhoz, hogy ne akarjam a közelemben tudni.. Hogy vagyok és választ ad a miértekre... ezzel csak annyit ért el, hogy elkezdte feszegetni a múltat. 4 hónap után már nem kurvára mindegy, hogy mi miért történt?? 8 év után nem érdemeltem meg, hogy időben megtudjam, miért nem volt elég az, hogy övé volt a szívem és jó pár évem.. most már nem érdekel. A miértekre már én adtam választ magamnak és pont.
Elég nyilvánvalóvá vált számomra, hogy még vannak minimális dolgok, "maradványok" bennem, amiket elnyomok, mert nem tudok velük mit kezdeni, annak pedig nincs értelme, hogy megkeserítsék az életemet. Ez addig így is lesz, amig valaki másba bele nem szeretek. Ez van. Nem rossz ez. Úgy gondolom első szerelem és 8 év után ez teljesen normális. Az viszont tiszta sor, hogy a szerelem már elmúlt. Büszkeséggel tölt el, hogy nem-et mondtam neki a találkozóra és nem-et mindenre ami még vele kapcsolatos. Nem bánom. Megkönnyebbültem, amikor megírtam neki. Jobb így. De tény, hogy erre a hetemre a történések rányomták a bélyeget. Remélem ez már hamar elmúlik.. :)
A másik az a munka és az életem. Nem vagyok elégedett, nem erre vágyom. De még sem tudom még biztosan, hogy merre tovább..
De tudom, hogy ez csak a heti zűrzavar és leginkább egy jó kis buli és egy kis kikapcsolódás hiányzik nekem, utána minden rendben lesz és a régi Adri újra Önmaga lesz... :)
"Van hőn szerető érző szívem, finom a lelkem, 
"Azt a percet feledni nem tudom, mikor édes csókod égett az ajkamon, karomba fűztelek, arcom tűzben égett, éreztem, hogy szeretsz és én is szeretlek téged."
Érdekes döntésre jutottam. Ideje elsősorban magammal foglalkoznom és nem mindenki mással, ahogy eddig tettem. Persze a családom a családom, nem kérdés, hogy mindig ők lesznek az elsők :) De nincs nekem se kedvem se energiám arra, hogy mások miatt folyton szomorú, kedvtelen legyek vagy szimplán rágódjak valamin. Fiatal vagyok, semmi okom a boldogtalanságra. Az élet szép és lehetőségek tárháza vár rám, csak meg kell látnom..
